Felszívódott Bayer Zsolt cégének profitja, miután tavaly nem kapott támogatást a Szerencsejáték Zrt.-től
Két évvel ezelőtt még 89 milliós pluszban zárt az 1100 Év Kft., idénre ebből 617 ezer forint maradt Bayer Zsolt cégének mérlegében.
Két évvel ezelőtt még 89 milliós pluszban zárt az 1100 Év Kft., idénre ebből 617 ezer forint maradt Bayer Zsolt cégének mérlegében.
A publicista a KDNP-vel szembeforduló Gaal Gergelynek ment neki friss írásában.
A fideszes párttag-publicista megbánta, hogy bántotta Ferenc pápát.
Sommás véleményt mondott a Kossuth-díjas Nagy Feró a Tisza Párt EP-képviselőjéről, aki ellen tüntetést szervezett szombatra Bayer Zsolt.
A Fidesz tüntetésén résztvevő férfi, aki korábban tiszás aktivistákat fenyegetett, most azt javasolta: ha ő fél évet kapott azért, mert kimondta, hogy szerinte hazaárulók a tiszások, akkor a hazaárulók meg kapjanak életfogytiglant, ha már halálbüntetés nincs.
„Azt hittük Őszöd a Balatonnál van, de kiderült, hogy a Tiszánál” – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Tisza Párt ellen tartott demonstráción, ahol rajta kívül felszólalt Menczer Tamás kommunikációs igazgató és Bayer Zsolt publicista is. Nagyjából 40 percig tartott a tüntetés, de már jelezték: folytatják a tiltakozást.
A fideszes publicista Magyarországot félti és a Tisza EP-képviselője ellen szervez szombatra tüntetést, amelyen felszólal Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is.
„Az őszödi beszéd óta nem láttunk ilyet” – visszhangozta a miniszterelnök szavait a Fidesz-tag publicista, aki azért orrolt meg a Tisza európai parlamenti képviselőjére, mert a visszatartott uniós forrásokban egy brüsszeli bizottsági ülésen politikai előnyt is látott. Pedig ellenzékben, 2006-ban még Orbán Viktor is követelte az uniós források leállítását.
Péterfalvi Attila szerint sérülne az integritás és a bizalmasság elve, valamint az adatkezelő elszámoltathatóságának elve is.
Egyebek mellett beleállt Magyar Péterbe is, amiért nem szólalt meg a kérdésben.
Az ellenzéki képviselők a Pride betiltását lehetővé tevő kormánypárti előterjesztés szavazásakor tiltakoztak.
A „hajdanvolt, csodálatos európai létezésről” ábrándozott a fideszes publicista, miközben kiosztotta, hogy kinek kell befognia a pofáját.
A kormánypárti publicista azt javasolta, hogy írják össze, mely bírók vettek részt a februári tüntetésen. A DK-s Vadai Ágnes Polt Péter legfőbb ügyész véleményét kérte ki az ügyben, aki a NAIH-hoz továbbította az ügyet.
Eddig két nevet írt fel a listájára.
Minden bírónak és igazságügyi alkalmazottnak alkotmányos lehetősége a demonstráción való részvétel, emiatt senkit hátrány nem érhet – figyelmeztet az OBT.
A miniszterelnök-helyettes rajong Afrikáért, valamint reméli, hogy Bayer Zsolt összeszedi magát és lediplomázik. Csütörtökön megnyílt a 31. FeHoVa Fegyver, Horgászat, Vadászat Nemzetközi Kiállítás a Hungexpón, ahol rendszeresen megjelenik a NER vadászó elitje is. Őket kérdeztük a vadászati szokásaikról, a többi látogatót meg róluk. Videóriport.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerinte amúgy a hivatásrenddel nehezen összeegyeztethető, ha egy bíró tüntet.
A Tisza Párt elnöke szerint Orbán Viktornak színt kell vallania, hogy a publicista az ő utasítására cselekszik-e, vagy sem.
Boros Katalin azt mondta, csak politikai kérdésekben nem nyilvánulhatnak meg a bírók, de az igazságszolgáltatással kapcsolatos ügyekben igen.